A tengeri császár életciklusa
Adatbank-bejegyzés
A rendelkezésre álló biológiai adatokat arra használták, hogy szintetizálják és megfigyeljék a baktérium hatásait a tengeri császárokon, azok természetes környezetében.
A teremtmény feltehetőleg kis csoportokban élt és vándorolt a bolygó óceánjainak peremén, a felszínre pedig csak azért merészkedett, hogy nagy mennyiségű mikroorganizmust szívjon el a sekély vizekből. Egy-egy család méretét nagyban befolyásolta az élelem mennyisége. A fiatalok korán elszakadtak szüleiktől és saját csoportokat hoztak létre.
Alacsony egyedszámuk alapján a párosodás és tojásrakás ritka eseménynek számított, lehetséges, hogy a lények életében csupán egyszer történt meg. Voltak kedvelt fészekrakó területeik és feltételezhető, hogy az ott uralkodó körülményektől függött a kikelés sikeressége is. Az esemény ritkasága folytán nem lehet pontosan behatárolni ezeket a feltételeket.
Nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy minden egyed immúnis lett volna az idegen eredetű baktériumra. Még, ha így is volt, a járványkitörés megtizedelte a bolygó élővilágát, ami rendkívül kedvezőtlenül hatott a tengeri császárok táplálkozására és túlélési arányaikra is.
A faj és más egyedek közötti szimbiotikus kapcsolat feltehetőleg a fertőzés következménye. Azon életformák, melyek megtanulták életben tartani a császárt, maguk is túléltek. Ez magyarázatot adhat a császár tartózkodási helyét körülvevő nagy kiterjedésű élettelen óceáni vizek jelenlétére is.